A Kisfaludy Utcai Tagiskola belső szabályozása távoktatás esetén felső tagozat

A házi feladatok kiosztása a határidők megjelölésével KRÉTA rendszeren belül a „házi feladat”fülön történik minden tantárgyból. Itt is jelezzük, ha számonkérés várható az adott tantárgyból.

A tananyag részletezése, a feladatok visszaküldése a classroom rendszeren keresztül, illetve e-mailben történhet. Az elektronikus kapcsolattartás a gmail rendszeren keresztül történik majd, ezt a rendszert használja a classroom is.

A tanulók teljesítményét a tantermi oktatásban megszokott súlyozással értékeljük.

Az írásbeli számonkéréseket a classroom-on keresztül, előre jelzett időpontban íratjuk meg a tanulókkal.

Aki nem írja meg az adott időpontban a dolgozatot, elégtelent kap.

A feladatok és a tananyag kiadása  órarend szerint történik.

A heti 1 órás tantárgyak esetén a következő hét lesz a visszaküldési határidő, a többi tantárgy esetén viszont az órarend szerint meghatározott következő óra. Ennek hiányát „házi feladat hiányaként” jelezzük a KRÉTA-ban.

Gyakori hiány esetén a tanuló „órai munka” elégtelent kaphat, amit viszont kitörlünk, ha pótolja feladatait.

Ha valamelyik tanulónak nem adottak a feltételei az otthoni online tanuláshoz jelzéssel forduljon az osztályfőnökéhez!

Ebben az esetben az iskolavezetés – korlátozott számban laptopot biztosít az otthoni tanuláshoz, amelyet a szülő vehet át az iskolában.

Rendkívüli, indokolt esetben kérheti a szülő azt is, hogy a tanuló feladatait papír alapon kaphassa meg. A papír alapon kiadott feladatokat az iskola portáján lehet átvenni és a visszaküldendő tanulói munkákat is oda kell leadni.

Ha  a tanuló nem tudja teljesíteni az online számonkérést, akkor osztályozó vizsgára kötelezhető.

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal úgynevezett "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.