A KISFALUDY UTCAI TAGISKOLA

DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK MUNKATERVE

2017/18

 

Általános feladatmeghatározás

Érdekképviselet

 

A tanév során feladatunk az iskola tanulónak érdekképviseletét ellátni.

Lehetőséget kell biztosítani a tanulóknak arra, hogy az életkoruknak megfelelő módon tapasztalatokat szerezzenek a demokrácia és az önkormányzatiság működéséről, saját dolgaikért való felelősségvállalásról.

Tájékoztatni kell tanulóinkat az iskola életének minden őket érintő területén zajló eseményéről, változásáról.

Elő kell segítenünk az iskola nevelési céljainak megvalósítását, melynek fontos alkotó eleme a tevékeny élet, a konstruktív magatartás, a testi-lelki egészség és a környezettudatos magatartás.

Vállaltuk a tanév kiemelt nevelési feladatához (elfogadás, befogadás, tolerancia) való segítségnyújtást, példamutató magatartást az iskola közösségének formálásához.

 

Hagyományok

 

Feladatunk a hosszú évek alatt kialakított, fejlesztett és őrzött iskolai szintű események tovább éltetése. Törekvésünk, hogy bekapcsolódjunk az iskolai szintű programokba.

Igény szerint segítünk az iskolai ünnepélyek, rendezvények során felmerülő feladatok ellátásában: berendezés, elpakolás, plakátolás, vendéglátás…

Anyagi és szervezésbeli segítséget adunk hagyományosan megrendezett programjainkhoz: papírgyűjtés, gesztenyegyűjtés, szülők-nevelők bálja, karácsonyi vásár, farsang…

A tanév végén DÖK-napot rendezünk, hogy egy élményekkel teli közös iskolai programmal zárhassuk a tanévet.

 

 

Szabadidős tevékenységek

 

Feladatunk, hogy iskolánk diákjait szabadidős tevékenységekhez való csatlakozással a közösségbe hívjuk, ott élményekkel és tapasztalatokkal gazdagítva vidám programokat biztosítsunk számukra.

A küzdés és győzelem élményét versenyek szervezésével és lebonyolításával szeretnénk megadni.

A környezettudatos viselkedés fejlesztéséért programokat szervezünk: papírgyűjtés, elektronikai hulladék gyűjtése, iskolánk és környezetének tavaszi nagytakarítása…

 

 

 

Tervezett programjaink havi lebontásban

 

Szeptember

DÖK alakuló ülés

 

Vadgesztenyegyűjtés szervezése

 

Őszi papírgyűjtés

Október

Vadgesztenyegyűjtés, szállítás(ok) lebonyolítása

 

Mesterségek napja

 

Szülők-Nevelők Báljának szervezése, előkészítése, igények felmérése

November

Szülők-Nevelők Bálja

 

Karácsonyi vásár előkészítése

December

Karácsonyi vásár lebonyolítása

Január

A farsangi program tervezése, szervezése, előkészítése

 

Segítségnyújtás a farsangi dekoráció elkészítésében

Február

Alsó és felső tagozatos farsangi programok lebonyolítása

 

A DÖK I. félévi tevékenységének értékelése

Március

A tavaszi papírgyűjtés előkészítése

 

Segítség nyújtás a városi és városkörnyéki népdaléneklési verseny lebonyolításához

Április

Tavaszi papírgyűjtés lebonyolítása

 

Tavasz diszkó a felső tagozatosoknak

Május

A DÖK-nap tervezése, szervezése, előkészítése

 

Segítségnyújtás az alsós sportnaphoz

 

Pedagógus napi köszöntés

Június

A DÖK-nap lebonyolítása

 

A DÖK II. félévi tevékenységének értékelése, jutalmazások

 

Készítette:

Szabolcsi Bernadett

diákönkormányzat munkáját segítő pedagógus

 

A KISFALUDY UTCAI TAGISKOLA

DIÁKÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐINEK NÉVSORA

2017/18

 

 

8. a

Gömöry Hanna

Perger Anna

8. b

Császár Félix

Szász Bence

7. a

Pintér Csenge

Nagy Bese

7. b

Fenesi Gergő

Korpádi Balázs

6. a

Balogh Ádám

Csapó Cippóra

6. b

Hidvégi Hanna

Stier Dominik

5. a

Bodó Virág

Szekér Rebeka

5. b

Borbély Kata

Szabó Réka

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal úgynevezett "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.